Elhunyt Keleti Ágnes

Keleti Ágnes budapesti zsidó családba született Klein Ágnes néven, 1921. január 9-én. Eleinte csellista szeretett volna lenni, a torna mellett viszonylag későn, 16 éves korában tette le a voksát. Sportolói pályafutását a Nemzeti Torna Egylet színeiben kezdte, majd 18 esztendősen mutatkozott be a magyar tornászválogatottban. 1940-ben nyerte első magyar bajnoki érmét a Budapesti Dózsa sportolójaként. 

A háború megváltoztatta az életét

Még épp csak betöltötte a 18-at, amikor kitört a második világháború, és zsidó származása miatt ő is megbélyegzetté vált.

Szalkszentmártonban cselédkedett, és hat kilométert gyalogolt, hogy a Duna-parton feltűnés nélkül tornaelemeket gyakorolhasson a szabadban, mert az olimpiai részvételről nem tett le.

Az 1948-as londoni nyári olimpiára készülő női tornászválogatottnak viszont már tagja volt, de bokaszalag-szakadás miatt nem vehetett részt rajta, helyette a tartalék Balázs Erzsébet jutott lehetőséghez – ezzel Keleti Ágnes lecsúszott élete első olimpiai (csapat-)ezüstérméről.

A következő esztendőben négy aranyérmet nyert a főiskolai világbajnokságon, mellyel a magyar tornasport állócsillagává vált. Az 1952-es ötkarikás játékokra a felkészülését már semmi sem hátráltatta, így Helsinkiben megszerezte első aranyérmét talajtornában, ezenkívül csapatban ezüst-, míg felemás korláton bronzérmet nyert. Utóbbiban 1954-ben világbajnoki címet is szerzett.

Lehetetlen körülmények között csempészték ki az országból

Az 1956-os olimpiára való felkészülésről később hosszan beszélt a róla szóló dokumentumfilmben (Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes), és elmesélte, hogy 

A nyári játékok előtt sokan tartották aranyesélyesnek a magyar tornászválogatottat, politikailag pedig pikánssá tette a december elején zajló küzdelmeket, hogy éppen a szovjet válogatott ígérkezett a legnagyobb ellenfélnek. Nem is tévedtek a szakértők: Keleti Ágnes három szeren (talajon, gerendán és felemás korláton), valamint a kéziszercsapat tagjaként is olimpiai bajnok lett.

Közvetlenül az olimpia után – a 45 magyar sportoló egyikeként – Ausztráliában kért és kapott politikai menedékjogot (az egyik testvére már az országban élt akkor). Ő viszont nem érezte jól magát az ausztráloknál, nem tudott mihez kezdeni a képesítéseivel. Elegáns éttermekben lépett fel a tornagyakorlataival, hogy pénze legyen. Az összekuporgatott dollárjaiból vásárolt egy hajójegyet, amellyel visszajött Európába, Németországban találkozott a barátaival, és ekkor, az utolsó pillanatban vette az irányt Izrael felé.

Izraelben is letette a névjegyét

A zsidó államban 1957-ben Izraelben telepedett le, ahol főiskolai tanárként és edzőként dolgozott. Itt ismerkedett meg második férjével, a szintén tornász Bíró Róberttel, akitől két fia született. Dániel ma marketingvállalkozást vezet Ausztráliában, kisebbik fiuk, Rafael pedig divattervezőként helyezkedett el.

Keleti Ágnes jelentősen hozzájárult a sportág izraeli fejlődéséhez a tornászképzés és tornatanárképzés területén. Ő volt ugyanis 1958-tól 1980-ig az izraeli tornászválogatott edzője, de közben három évig az olasz tornászválogatott olimpiai felkészítését is segítette. Tanított a tel-avivi testnevelési főiskolán, emellett nemzetközi versenybíróként is dolgozott.

Különösen büszke a 2004-ben átvett Nemzet Sportolója címre, illetve a Magyar Olimpiai Bizottság 1995-ben átadott aranygyűrűjére. Tarics Sándor 2016-ban bekövetkezett halála után Keleti Ágnes lett a legidősebb még élő magyar olimpiai bajnok, a finn Lydia Wideman halála óta (2019. április 13.) pedig ő volt a legidősebb élő olimpiai bajnok is.

Orbán Viktor: a Jóisten küld nekünk nagyszerű hősöket

Orbán Viktor, hazánk miniszterelnöke a tornászlegenda 100. születésnapján a következőképpen fogalmazott vele kapcsolatban: „Mi, magyarok azt gondoljuk, hogy a sors a nehezebb utat szánta nekünk. Fantasztikus, de nehéz hely Magyarország: birodalmak veszik körbe, és mindig küzdenünk kellett az életünkért, szabadságunkért, függetlenségünkért. Nem csak nehezebb út jutott nekünk. A Jóisten küld nekünk – és a múltban is küldött – nagyszerű hősöket, akik példát mutattak, kiragadtak minket a hétköznapok nehézségeiből. Példát mutattak kitartásból, elszántságból, fantasztikus teljesítményből, sőt hazaszeretetből is. Olyan hősöket, akiknek a tiszteletére többször is eljátszották a Himnuszt, és a dobogó tetején állva láthatták, ahogy a magyar zászló kúszik fel a legmagasabbra.” 

Fotó: Kisbenedek Attila/ AFP